Hírek: Milyen első fogyasztóbarát lakáshitel?


Vissza


A Magyar Nemzeti Bank kidolgozta azt a feltételrendszert, ami alapján egy lakáshitel

fogyasztóbarátnak minősíthető, így ennek tudatában a bankok megkezdhetik ezeknek a

termékeknek a megtervezését, illetve bevezetését. Az egyértelmű cél mindenképpen az átlátható

feltételeket és összehasonlító árazást biztosító ajánlatok előnyben részesítése, aminek köszönhetően

a felhasználók tudatosabban választhatnak a nekik megfelelő konstrukciók közül.

A bankok már június elseje óta pályázhatnak a minősítés elnyerésére, így várhatóan egyre a

közeljövőben egyre több fogyasztóbarát lakáshitel jelenik majd meg a bankok ajánlatai között. A

szegmens szakértői szerint a mostani intézkedések mindenképpen pozitív hatással lesznek majd a

hitelezésre, hiszen a bankok közötti verseny mindenképpen kedvezőbbé teszik a feltételeket a

felhasználók számára, ami ösztönzően hat a hitelfelvételi hajlandóságra is.

A Nemzeti Bank több intézkedése is azt a célt szolgálja, hogy a lakáshitelek piacán folyamatosan

élénküljön a verseny. Ez alapvetően a fogyasztók érdekeit szolgálja, ugyanakkor hozzájárul az

ingatlanpiachoz köthető pénzügyi stabilitás megszilárdulásához is. Jelenleg a magyar ingatlan

hitelezés elmarad az európai élvonaltól, ami részben a magas kamatfeláraknak tudható be. Az MNB

szándéka szerint a fogyasztóbarát lakáshitelezés hozzájárul a hitelkiváltások arányának

növekedéséhez, illetve a hitelfelvételi hajlandóság erősítéséhez.

A szakértők szerint szinte garantálható, hogy a banki árverseny hatást gyakorol a hitelfelvételi

kedvre, a standardizált termékek pedig átláthatóbbá és összehasonlíthatóbbá teszik a különböző

ajánlatokat, amelyek szintén hozzájárulnak a lakáshitel konstrukciókkal szembeni bizalom

erősítéséhez. A kamatok csökkentését nem csak a banki versenyhelyzet, hanem a meghatározott

kamatfelár maximum is előidézi.

A Nemzeti Bank intenzív egyeztetéseket folytatott a piaci szereplőkkel annak érdekében, hogy a

most bevezetett változtatások a banki szektor számára is elfogadható és támogatható elemeket

tartalmazzanak. Ennek az egyeztetési sorozatnak köszönhetően született meg az a koncepció, ami a

pályázó bankok számára meghatározza az ajánlatkészítés lehetőségeit.

A fogyasztóbarát lakáshitel összetett feltételrendszerrel rendelkezik annak érdekében, hogy képes

legyen hozzájárulni a piaci verseny élénkítéséhez. Ennek a feltételrendszernek az egyik legfőbb

jellemzője, hogy a fogyasztóbarát lakáshitelezés során csakis egyenlő havi törlesztőrészletek

állapíthatók meg. A fogyasztóbarát hitelt nyújtó bankoknak mindenképpen rögzíteniük kell a

kamatok nagyságát; ezt 3, 5, 10 évre vagy a futamidő végéig vonatkozó időtartamra vonatkozóan

kell rögzíteniük. A hitelbírálatnak meg kell történnie az értékbecslés elkészülését követően 15

napos határidővel.

A fogyasztóbarát lakáshitelek egyik fontos tulajdonsága, hogy a másodlagos banki költségeket is

maximalizálja. Ez érvényes a folyósításig felmerülő és az előtörlesztéshez kapcsolódó díjak

kapcsán, illetve a folyósítási díjra vonatkozóan is. Fontos kritérium, hogy az előtörlesztési díj nem

lehet magasabb az előtörlesztés 1 százalékánál.

Várhatóan az őszi hónapoktól elindul a lakáshitel ajánlatok összehasonlító oldala, amit a jegybank

fog üzemeltetni. Ennek köszönhetően könnyebben hozhatunk felelős döntést, ha a fogyasztóbarát

lakáshitelek közül szeretnénk választani.